A CSIKK VAN CSAK program a Vadvirág Egyesület levédett programja
Fogjunk össze a kulturált öko- városért !
Eddigi eredményeink a programon belül:
Az első fórumunk a Baranya Megyei Önkormányzat dísztermében került megrendezésre 2004. május 13.-án. Az összejövetelen a „Csikk van Csak” program ismertetése és a Tájsebészethez való kapcsolódásának bemutatása történt. Előadást tartottak az állampolgárok környezet tudatos magatartásának és az ifjúság hozzáállásának fontosságáról. Az előadás kitér a megelőzésre és nevelésre egyaránt. A nap folyamán a Vadvirág Egyesület is bemutatkozott. Czakóné dr. Vér Klára az élhető környezet biztosításáról tartott előadást, amiben elmondta a keletkező hulladékok környezetbarát felhasználását. Az újrahasznosításnál említésre került a talajjavító komposzt, a meddőhányók és külszíni fejtések újra termővé tétele a komposztálás segítségével.
A program megyei nyitó rendezvényét 2004. október 13.-án tartattuk. A rendezvényt a Felsővámház utcai Általános Iskola és a Kodály Zoltán Gimnázium tanulói segítettek sikeresen lebonyolítani. A megnyitó 13:00– kor kezdődött. A megnyitót követően fúvós zenekar adta elő műsorát majd a fiatalok megkezdték a jelmezes felvonulást. A felvonulással egy időben a Baranya Megyei Önkormányzaton rajzkiállítás volt megtekinthető a Kozármislenyi Iskola Tanulói által készített rajzokból. Melynek témája a dohányzás káros hatása volt.
2004. november 17.-én a ”Csikk van Csak” elnevezésű programról a Civil közösségek Házában Fórumot tartottunk. A programot 13: 30 –kor Vargáné Vass Anikó nyitotta meg. Baranya megye képviseletében Szőke Attila mondott rövid köszöntőt Őt Fratanoló János a témához kapcsolódó előadása követte. Ezt követően Varnyú Ildikó védőnő érdekes, szemléletes, játékos bemutató előadást tartott. A Felsővámház utcai Általános Iskolások játékos előadást készítettek, amire nagyon szépen felkészültek. Az előadásokat követően 15:00-kor a városban jelmezes felvonulással hívták fel a figyelmet korunk e súlyos problémájára.
2005. januárjában az ANK- ban kiállítást szerveztünk.
A Vadvirág Egyesület 2005. február 26.-án megrendezte Nemzetközi Környezetvédő nap elnevezésű programját. A nap 10 órakor kezdődött Az első előadó Ausztriából érkezett. A Steier országi parlament Környezet védelemmel foglalkozó minisztérium tagja. Hagena Péter úr a Környezetvédelem, környezetkultúra, környezetvédelem eredményei és a hasznosítható tapasztalatok címmel tartotta előadását. Elmondta, hogy a környezetvédelem akkor sikeres, ha már a háztartásokban is szelektíven gyűjtik a keletkező hulladékokat.
PANNON POWER Rt-től Meixner Barna tartott előadást a vállalat működéséről. Bemutatta az elektrofilteres és bio masszával működő kazánokat.
Harmadik előadóként Vargáné Vas Anikó bemutatta a Vadvirág egyesület működését és tevékenységét. Környezetvédő nap fontosságát tárta elénk, és elmondta a „Csikk van Csak” program alapjait és az eddig elért eredményeinket a programon belül..
Girán János a BIOKOM Kft-től a cég működését és tevékenységüket és a
szelektív hulladék gyűjtés fontosságát és az újrahasznosítás menetét mutatta be.
Az előadások megtartása után este 18 órakor megkezdődött a licitálás. amelyre Czinege Zsolt ajánlott fel zsűrizett világhírű festményeket., az Őrsi pincészet borokat, a Kapri cukrászda készített számunkra egy CSIKK van CSAK tortát. A licitálás végeztével a Tornádó táncegyüttes megnyitotta az esti programot.
Február 22-én a Baranya ház dísztermében licitálást tartottunk. A licitáláson Czinege Zsolt által ismét felajánlott festményeket, az Őrsi pincészetből borokat és egy sörös kupát vásárolhattak meg a látogatók.
Ezen tárgyak eladásából befolyt összeget a ” Csikk van Csak ” elnevezésű programunkra használjuk fel teljes mértékben.
.Az elmúlt években forrásaink lehetőségének megfelelően évente 8-12 demonstrációt szerveztünk
Jövőben megvalósítandó céljaink:
A programunkat a jövőben a következő programokkal szeretnénk folytatni.
Felmérést készítenénk, hogy a cégeknél és a közintézményekben a dolgozók közül hányan és milyen mértékben dohányoznak. A felmérésnél kérdőíveket osztanánk ki. A kitöltött kérdőívekből statisztikát tudnánk készíteni, aminek segítségével meg lehetne állapítani, hogy milyen arányban vannak a dohányzók és nem dohányzók.
Az iskolások számára a leszoktató programokat bevinnénk az iskolába. Az előadásokat az osztályfőnöki órákon a felsőoktatásban tanuló hallgatók tartanák meg. Az órákon nem csupán száraz elméleti anyaggal kötnénk le a fiatal tanulók figyelmét, hanem játékos vetélkedőkkel és bemutatókkal színesítenénk az előadásokat. Az előadások után a városban illetve az iskola környékén jelmezes felvonulást tartanánk.
Ezt a programot is ki szeretnénk terjeszteni az egész városra, illetve a városban lévő összes általános és középiskolára. A diákok a „Csikk van Csak” jelmezben vonulnának fel. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, további "CSIK van CSAK" ruhákat kell készíteni. készítetni kell ilyen egyedi jelmezeket.
Terveink szerint ezt a leszoktató versenyt fél éven keresztül folytatnánk, aminek a végén eredményt hirdetünk. A dohányzásról leszokott emberek között, pedig ajándékokat osztunk ki. Magát a programot Egyesületünk tagjai szervezik. A versenyen belül még fórumokat fogunk tartani, amelyek a dohányzásról való leszokást segítenénk elő. A fórumokat fiatalkorúaknak és felnőtteknek egyaránt hasznos információkból állítjuk össze. Az előadásokat főként iskolákban tartanánk meghívott, a témában szakértő előadók segítségével. A hatásosabb meggyőzés érdekében motivációként ösztönző szóróanyagokat, plakátokat készítünk.
A program kezdetekor jelentkező lapokat osztunk szét, hogy hivatalosan regisztrálni tudjuk a versenyzőket. A mielőbbi leszokáshoz mi biztosítanánk a segédeszközöket, pl. leszokást elősegítő tapasz, rágótabletta.
A vetélkedőn bárki részt vehet majd. A fórumok mindenki számára nyitottak lesznek. Korosztálytól függetlenül várjuk az érdeklődőket.
Ezzel a megmozdulásunkkal nem csupán a versenyzőket motiváljuk az egészségesebb, cigaretta füstmentes életre, hanem a többi egészségére vigyázó és mégis dohányzó embereknek is követendő például szolgál. Lényeges megérteni, hogy a cigaretta milyen nagy károkat tud okozni a szervezetben, s hogy kis akaraterővel és elszántsággal meg lehet szabadulni testünket romboló nagy problémákat okozó szenvedélytől.
A leszokásnál jelentkező előnyök:
Egészségügyi előnyök: keringési betegségek, szélütés, daganatos megbetegedések, előfordulási kockázatának csökkentése, a köhögés, a rekedtség eltűnése, a légzés megkönnyítése és teljes javulása, az ízlelés és a szaglás érzékenységének a helyreállása, a kellemetlen szájszag, a fogazat és az ujjak elszíneződésének a megszűnése, a bőrszín élénkülése.
A zsebcsikk tartókat azért készíttetettük, hogy ezzel is elősegítsük a környezetvédelmet. Ha a dohányzó embernél van ilyen zsebcsikktartó, akkor bármikor, ha nincs a közelben kuka, akkor is el tudja nyomni a cigarettáját. Nem szükséges, hogy a földre dobja le, mivel ebben a kis tárolóban úgy tudja elnyomni és tárolni, hogy nem szennyezi a környezetét. A zsebcsikktartó nem ereszti ki a cigaretta kellemetlen szagát, hanem magába zárja. Mivel mérete kicsi ezért zsebben is hordható, és bízhat benne az ember, hogy a hamu és a csikkek nem piszkolják össze, illetve nem lesz füst szagú az éppen viselt ruha. A zsebcsikktartóban kis mérete ellenére 12 db cigarettacsikk helyezhető el. Több ezer darab zseb csikktartót készíttettünk, amelyre a környezetvédelmi programot támogató cég reklámját lehetne elhelyezni.
Azt is szeretnénk elérni, hogy boltok és üzlethelységek előtt megfelelő minőségű szemetest helyezzenek ki, amin el lehet nyomni a csikket és bele is lehet dobni azt anélkül, hogy a kuka kigyulladna vagy használhatatlanná válna. Nagyon jó lenne az is ha a szemetes edények feltűnő színűek lennének mert akkor már messziről észre lehetne venni őket.
A demonstrációs felvonulásokat szeretnénk kibővíteni a város teljes területére, és a környező településekre is. A leszoktató fórumokat is nagyon fontosnak tartjuk, hogy le tudják tenni a cigarettát a még dohányzók. A felvonulások alatt „Csikk van Csak” kártyát ismét osztogatnának a jelmezbe öltözött diákok, mint az ezt megelőző programunk keretében is. Az előző programunkhoz kapcsolódóan egy ünnepélyes keretek között megrendezett műsoros estet adunk, ahol a már korábban kiosztott „Csikk van Csak” kártyák lesznek a belépők.
.
Kinek milyen hasznot hoz a program
A programunk fokozatosan hozza a hasznot, mivel programunk is folyamatos működésű.
A város haszna, hogy jóval tisztább lesz, mert az emberek nem dobálják el a csikket. A boltok előtt kihelyezett szemeteseket kisebb munkával lehet üríteni. S ezeket a tartókat állandóan foglalkoztatott emberek üríthetnék. Így kevesebb munkanélküli lenne.
Az emberek számára, azért hasznos, mert kulturáltabb környezetbe élhetnek, dolgozhatnak, szórakozhatnak. Ezzel a programmal a környezetvédelem fontosságát is felismerik a városlakók, s rájönnek, hogy saját magukon is múlik, hogy hogyan néz ki környezetük.
A turizmus szempontjából is lényeges, mert az idelátogatók tovább viszik városunk jó hírét, hogy itt nem lehet eldobni a cigarettacsikkeket. S szebb környezetben több turistát tudunk fogadni, akik visszatérnek máskor is az itt töltött szép emlékeik kapcsán. A szép környezet láttán másoknak is elmondják, és jó hírét viszik a városnak.
Ezzel a programmal a kulturált viselkedést is elősegítjük, mivel ha nem dobja el mindenhova a csikket a környezet is kulturáltabban fog kinézni. Ezzel elő lehetne segíteni, hogy kevesebben dohányoznának, illetve nem dohányoznának az utcákon.
A Vadvirág Egyesület is azért a célért küzd, hogy csikkmentesek legyenek utcáink, közterületeink. Felmérést is végzünk, hogy mennyi közintézmény található a városban. A közintézmények és üzletek elé el szeretnénk érni, hogy ki legyenek téve a tartó edények, melyekbe a csikkeket és egyéb hulladékot el lehet helyezni. A tartókat egységesen lehetne legyártani. Ezzel városunk kiemelkedne a többi város közül és szebbé, egységessé tenné a várost. Ezeknek a tároló alkalmatosságoknak az elkészítésével is munkahelyeket lehet teremteni. Ez igen fontos mivel munkanélküliséget ezzel lehet csökkenteni. A 45 év feletti munkanélküliekre támogatást is lehet kapni, ami még eredményesebbé teszi ezt a programot a város számára. Nem csupán a legyártatáshoz szükséges a munkaerő, hanem ezen tartók kihelyezésére és tisztán tartására is.
Vadvirág Egyesület
7621 Pécs, Szent István tér 17
Levelezési cím:7761 Kozármisleny
Móra Ferenc u 18.
Tel: 06 – 30 / 314-5362
Adószámunk:18322219-1-02
e-mail: vviragegyesulet@fremail.hu, info@vadviragegyesulet.hu
web.: www.vadvirágegyesület.hu
Számlaszámunk: 50800111 – 11078098
A CSIKK VAN CSAK program a Vadvirág Egyesület levédett programja
Az oldal tartalmának vagy részleteinek más honlapokon történő megjelenéséhez nem járulunk hozzá.
Azonban örömmel vesszük, az ide mutató linkeket.